Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk. További információk
 
 

A játék szerepe gyermekünk életében

A játék öröme

Játszani jó, mert játszani öröm. A játék „önmagáért" van: pusztán a jókedvű, nevetős, lazítós idő kedvéért. Ezt mi, felnőttek is tudjuk: kártyázunk, társasozunk, focizunk, számítógépezünk.
A gyerekek is szeretnek játszani, de számukra a játék valami mást is jelent, mint a felnőttek számára. A gyerekek az életet, a majdan betöltendő „szerepeket"gyakorolják be a játékkal: „Mint ha" apuka lennél, és hazajössz a munkából, és én pedig „mint ha" anyuka lennék, és mint ha gyerekünk is lenne már...

Ez a „mint ha" nagy segítség, hiszen nem megy élesben a dolog, de gyakorlatnak, tapasztalatszerzésnek jó. És még valamire. A pszichológusok a gyerek kezébe adnak egy babát, és aztán figyelik, mire megy vele. Vagy kis bábukat tesznek elé, és azt mondják: ez itt apa, ez anya, a testvéred, és ez itt te vagy. Rendezd be a világodat, játssz velük. Ami ekkor történik, az arról mesél, hogy hogyan éli meg a gyermek lelke a családi érzelmi történéseket.
Továbbá túl is ad így, játék közben a gyerek az őt feszítő, kényelmetlen érzelmi történéseken. Például az óvodában kapott oltás feszültségét a macikon, babákon vezeti le: sorba áll az összes játék oltásra, de most ő a védőnéni, ő adja a szurit.
A babáját ugyanúgy gondozza, eteti, takargatja, becézi, ahogyan az édesanyja foglalkozik ővele.
Nagy szerepet játszik a játék minőségében, hogy a szülők, a környezet milyen játékokat ad a gyerek kezébe, és hogy ösztönzi-e a játékra. Megfelelő ösztönzés, ingerek hiányában a gyermekben meglévő játékvágy visszafejlődhet.
Az ún. „fikciós" szerepjátékok jelentősége az óvodáskorban megnő. A gyerek elképzeli, hogy ő egy adott, már felnőtt személy: postás néni, tűzoltó, anyuka, apuka. Gyakorol. Játszva tanul. Kitágítja az élményterét. Nem csak ő lehet a gyerek, hanem neki is lehet gyereke. Ő is lehet „nagy" egy „kicsi" mellett, akiről most már neki kell gondoskodnia. És ez a „kicsi" a mackó, a baba. Vannak gyerekek, akik a szőrösebb lényekhez vonzódnak, de vannak, akik csak babázni szeretnek.

A baba az út a felnőttvilág felé. Ezt az anyák ösztönösen tudják, amikor babát adnak a gyermekük kezébe, hogy mire „élesbe fordulnak" a dolgok, már mindenki az legyen, aminek lennie kell: nő és férfi, anya és apa - a lehető legnagyobb örömet találva ebben.

Tar Ildikó
lélektréner
www.lelektrening.hu